Szivárványretek és barátai
Szivárványretek és barátai

dscf2716.JPG

Alig hevertük ki a márciusi telet, beköszöntött a nyár. De rögtön. A fűtésszámlát tekintve ez kétségkívül nagyon örvendetes változásokat hozott, a korai, hűvösebb időt kedvelő zöldségfélék terén már nem annyira, a vele társuló, júliust idéző szárazság pedig végképp nem hiányzott. De ne szaladjuk ennyire előre, lássuk, hogy zárult az április a Káoszkertben!

dscf2721.JPG

Először is megérkezett a várva várt csodás, mesebeli színkeverék retek, az ...

Két fagy között
Két fagy között

dscf1982-2_1.jpg

Szóval az úgy volt, hogy március elején egy hétig beköszöntött a tavasz. Persze kezdetben semmi sem egyszerű. Első felvonásként hatodikán a kőkeményre fagyott földbe bevertem négy vaspálcát. Kalapáccsal, azzal is nehezen.  A pálcákra ívben meghajlított, alig fél méter magas műanyagcsövek jöttek, azokra pedig egy nagyobb darab, a levitézlett régi sátrak anyagából megmentett fólia két rétegben. Behordtam alá melegedni némi jégkásás komposztot, majd, ...

Februári fészkelődés
Februári fészkelődés

Ugyan a későn ébredő tél még mindig nem takarodott el a fagyott ágyásokból, felmerülhet a kérdés, mit csinál a Káoszkertész a kényszerű februári tétlenség idején, ha épp nem pazar vetőmagkatalógusokat böngész és csíkos dinnyékről álmodik?

dscf1901-2.jpg

Először is, még a január végi tizenfokos kánikulában talál egy-két ehető pagoda karfiolt az ősszel bent hagyott, kudarcnak elkönyvelt növényeken, amelyek némelyike olyan rendesnek bizonyult, hogy félholtan ...

Képriport a kamrából
Képriport a kamrából

Bár lassan kifelé mászunk a télből, (sőt, már néhány palántával is sertepertélek, de az ilyesmit szigorúan nem szokásom megmutatni addig, amíg nincs valami jól látható eredmény), gondoltam, nem ártana egy bejegyzés arról, mit is eszünk a télen az én pár száz négyzetméteremről. Már csak azért sem, mert az influenzaszezon mellett a január-február egy másik alattomos nyavalya, mégpedig a lecsóhisztéria jegyében zajlik, melynek tünetei főként a paprika és ...

Számadás
Számadás

Közeleg a karácsony. Ez az az időszak, amikor normál esetben megírnék egy minden pénzt megérő beszámolót a káoszkerti finomságok részvételével készülő ünnepi ételekről, a mézeskalács sütögetése közben a konyhát belengő fahéj-és szegfűszegillatról, a kályha mellett békésen lemorzsolgatott és ajándékokhoz díszüvegbe töltött szárított fűszerekről, a porcukorszerű, puha hólepelbe burkolózó kertről (ja nem, az reggelre elolvadt)... egyszóval ...

Hogyan ne őrüljünk bele...?
Hogyan ne őrüljünk bele...?
Hogyan ne őrüljünk bele az ökológiai válságba? címmel pénteken disputát rendeznek az ELTE TáTK humánökológia szakos hallgatói ( link itt ). Vettem már részt hasonló eseményeken, tervezem, hogy megyek erre is, mivel már a cím is alaposan elgondolkodtatott és kíváncsivá tett. Következzen egy kis illusztráció a témához.
bakery-1325878.jpg
Lipóti Pékség kora este, az egyik forgalmasabb pesti bevásárlóközpontban. Én mindössze azért kutyagolok odáig, mert a ...
Télköszöntő saláta
Télköszöntő saláta

A Káoszkertben  a maga összes kellékével beköszöntött a december. Reggel mínusz négy, délben is fagyott föld, pofáraesősen csúszós vakondtúrás, dér a komposzthalom mellett mindig árnyékban gubbasztó tyúkhúron. Szikrázóan napos, de hideg időben gyors körbenézés, két félresikerült káposzta a tyúkoknak odahajít (rutinosak már a levelek torzsáig csipkedésében, de ha kedveskedni akarok nekik, ásóval még kettésuhintom), újabb kiadós adag, immár ...

Ha az akciós is túl drága
Ha az akciós is túl drága
Boldog Ne Vásárolj Semmit! napot (avagy gondolatok fóliabontás közben jegesmedvékről és arról, mibe kerül nekünk a fogyasztói társadalom)

Be kell vallanom, kicsit félek ettől a bejegyzéstől. Félek egyrészt azért, mert sokáig törtem a fejem, mit is írhatnék, mi lenne az a néhány sor, fél oldal, két oldal, amivel átadhatnék valamit mindabból a gondolat-és érzéshalmazból, ami a téma kapcsán kavarog bennem; kiragadni valamit, amivel kit tudom fejezni - hisz korántsem egyértelmű -, hogyan kapcsolódik mindez a nyomasztó egyveleg a színes és életvidám karfiolokhoz, őrült formájú paradicsomokhoz, ...

Tökszüret
Tökszüret

A tépősaláta végül túlélte a dolgot. Mármint a reggelt, amikor olyan érdekes fotókat lehetett készíteni a jégsapkás brokkoliról ( képek itt ). Még nem írtam viszont egy fontos őszi eseményről, amely egy bő fél óra alatt elvégezhető, mégis rendkívül örömteli műveletet takar, és amely minden novemberben az első (na nem mínusz öt fokos...) fagyok után következik be, az eredményét pedig egész télen sütve és némi porcukorral meghintve élvezhetjük. Ez ...

Októberi gyökérségek
Októberi gyökérségek

Szeptember közepén megfogadtam, hogy nem. Elég volt nekem egész nyáron aszalt paradicsomot piszkálgatni,  lecsót, pizzakrémet főzni, befőtteket dunsztolni. A sárgabaracklekvár alatt lassan leszakad a kamrapolc (nem vagyok oda érte, de nagymamám ragaszkodott hozzá, hogy ha már ilyen derék módon teremnek a fák, legyen két évre való adag), az aszalt szilvákat hét lakat alatt őrzöm, nehogy ennyi fáradságos munka után az aszalványmolyok rátaláljanak (egy kilónyi ...

Káoszkert

Egy nem közösségi kicsit sem mintakert naplója. Ahol a permetlé nem méreg, a macska nem ellenség, az étel nem pénz!

Friss topikok

  • Káoszkert: @Ez vagyok: Köszönöm az elismerő szavakat, igazán nem érdemeltem ki őket, azért szerintem a két mé... (2018.03.30. 00:25) Két fagy között
  • Káoszkert: @RHalacska: Kedves Kommentelő! Az írásommal többek között arra próbáltam rámutatni, hogy az "erőfo... (2017.12.14. 18:17) Hogyan ne őrüljünk bele...?
  • Ez vagyok: Én is a honlapon lévő címre írtam és válaszolt :) (2017.12.05. 16:42) Szeptember eleji helyzetkép
  • Ez vagyok: Én a tápanyag utánpótlásként komposztot, csalán- és zsurlófőzetet, kávézaccot használok. Trágyát n... (2017.12.03. 17:51) Rozs és eper, meg a többiek
  • Ez vagyok: Ez az írás annyira tetszett, hogy egyhuzamban elolvastam az összeset. (2017.12.03. 15:57) Télköszöntő saláta
süti beállítások módosítása