Alig hevertük ki a márciusi telet, beköszöntött a nyár. De rögtön. A fűtésszámlát tekintve ez kétségkívül nagyon örvendetes változásokat hozott, a korai, hűvösebb időt kedvelő zöldségfélék terén már nem annyira, a vele társuló, júliust idéző szárazság pedig végképp nem hiányzott. De ne szaladjuk ennyire előre, lássuk, hogy zárult az április a Káoszkertben!

Először is megérkezett a várva várt csodás, mesebeli színkeverék retek, az ...

Szóval az úgy volt, hogy március elején egy hétig beköszöntött a tavasz. Persze kezdetben semmi sem egyszerű. Első felvonásként hatodikán a kőkeményre fagyott földbe bevertem négy vaspálcát. Kalapáccsal, azzal is nehezen.  A pálcákra ívben meghajlított, alig fél méter magas műanyagcsövek jöttek, azokra pedig egy nagyobb darab, a levitézlett régi sátrak anyagából megmentett fólia két rétegben. Behordtam alá melegedni némi jégkásás komposztot, majd, ...

Ugyan a későn ébredő tél még mindig nem takarodott el a fagyott ágyásokból, felmerülhet a kérdés, mit csinál a Káoszkertész a kényszerű februári tétlenség idején, ha épp nem pazar vetőmagkatalógusokat böngész és csíkos dinnyékről álmodik?

Először is, még a január végi tizenfokos kánikulában talál egy-két ehető pagoda karfiolt az ősszel bent hagyott, kudarcnak elkönyvelt növényeken, amelyek némelyike olyan rendesnek bizonyult, hogy félholtan ...

Bár lassan kifelé mászunk a télből, (sőt, már néhány palántával is sertepertélek, de az ilyesmit szigorúan nem szokásom megmutatni addig, amíg nincs valami jól látható eredmény), gondoltam, nem ártana egy bejegyzés arról, mit is eszünk a télen az én pár száz négyzetméteremről. Már csak azért sem, mert az influenzaszezon mellett a január-február egy másik alattomos nyavalya, mégpedig a lecsóhisztéria jegyében zajlik, melynek tünetei főként a paprika és ...

Közeleg a karácsony. Ez az az időszak, amikor normál esetben megírnék egy minden pénzt megérő beszámolót a káoszkerti finomságok részvételével készülő ünnepi ételekről, a mézeskalács sütögetése közben a konyhát belengő fahéj-és szegfűszegillatról, a kályha mellett békésen lemorzsolgatott és ajándékokhoz díszüvegbe töltött szárított fűszerekről, a porcukorszerű, puha hólepelbe burkolózó kertről (ja nem, az reggelre elolvadt)... egyszóval ...

A Káoszkertben  a maga összes kellékével beköszöntött a december. Reggel mínusz négy, délben is fagyott föld, pofáraesősen csúszós vakondtúrás, dér a komposzthalom mellett mindig árnyékban gubbasztó tyúkhúron. Szikrázóan napos, de hideg időben gyors körbenézés, két félresikerült káposzta a tyúkoknak odahajít (rutinosak már a levelek torzsáig csipkedésében, de ha kedveskedni akarok nekik, ásóval még kettésuhintom), újabb kiadós adag, immár ...

Be kell vallanom, kicsit félek ettől a bejegyzéstől. Félek egyrészt azért, mert sokáig törtem a fejem, mit is írhatnék, mi lenne az a néhány sor, fél oldal, két oldal, amivel átadhatnék valamit mindabból a gondolat-és érzéshalmazból, ami a téma kapcsán kavarog bennem; kiragadni valamit, amivel kit tudom fejezni - hisz korántsem egyértelmű -, hogyan kapcsolódik mindez a nyomasztó egyveleg a színes és életvidám karfiolokhoz, őrült formájú paradicsomokhoz, ...

A tépősaláta végül túlélte a dolgot. Mármint a reggelt, amikor olyan érdekes fotókat lehetett készíteni a jégsapkás brokkoliról ( képek itt ). Még nem írtam viszont egy fontos őszi eseményről, amely egy bő fél óra alatt elvégezhető, mégis rendkívül örömteli műveletet takar, és amely minden novemberben az első (na nem mínusz öt fokos...) fagyok után következik be, az eredményét pedig egész télen sütve és némi porcukorral meghintve élvezhetjük. Ez ...

Szeptember közepén megfogadtam, hogy nem. Elég volt nekem egész nyáron aszalt paradicsomot piszkálgatni,  lecsót, pizzakrémet főzni, befőtteket dunsztolni. A sárgabaracklekvár alatt lassan leszakad a kamrapolc (nem vagyok oda érte, de nagymamám ragaszkodott hozzá, hogy ha már ilyen derék módon teremnek a fák, legyen két évre való adag), az aszalt szilvákat hét lakat alatt őrzöm, nehogy ennyi fáradságos munka után az aszalványmolyok rátaláljanak (egy kilónyi ...