Alig hevertük ki a márciusi telet, beköszöntött a nyár. De rögtön. A fűtésszámlát tekintve ez kétségkívül nagyon örvendetes változásokat hozott, a korai, hűvösebb időt kedvelő zöldségfélék terén már nem annyira, a vele társuló, júliust idéző szárazság pedig végképp nem hiányzott. De ne szaladjuk ennyire előre, lássuk, hogy zárult az április a Káoszkertben!

Először is megérkezett a várva várt csodás, mesebeli színkeverék retek, az végeredmény a képen látható, frissen a fóliából, retkesen és gyönyörűen. A mag a Garafarm Gold sorozatából való, az ára igazán baráti és valóban mutatós, izgalmas szereplőket válogattak bele.

Na ezért mondom mindig, hogy különleges fajtákkal kísérletezni nem úri huncutság! Amikor a hagyományos rózsaszín retek (nálam konkrétan az Óriás vaj) a kinti harminc hatására immár negyvenöt fokos fóliában átugorja a gumóhozás fázisát és turbóüzemmódba kapcsolva magszárba indul, az idén először kipróbált aranysárga Zlata állja a sarat. Vékony héjú, ízletes, ropogós, és egyes leírásait meghazudtoló módon cseppet sem csíp, ezért jövőre is szívesen látnám vendégül.

 Az aranyretek tényleg aranyat ér, nomen est omen. 

Lassan, de biztosan visszatérnek a jól ismert tépősaláták, balra a jóformán kiirthatatlan Amerikai barna, jobbra a Lollo Rossa, aki a változatosság kedvéért sosem olyan fodros és rózsaszín, mint a képeken, hanem inkább mélyvörös, de attól még látványos és finom. Szépen beindult még a Catalogna, az örök klasszikus Május királyából fóliában és szabad földön is van jó néhány tő, és akad pár vöröses levelű Canasta is.

Behálózva. A Valeyrac Exoticstól rendelt magok a perzselően meleg fóliasátorban csinos palántákká cseperedtek, az óriás Mammoth bazsalikomtól a Dark Galaxy paradicsomig sok érdekesség készül megvetni a lábát, azaz a gyökerét a Káoszkert ágyásaiban. Ami mostanság a nedves, nyirkos talajú fóliában problémát okoz, az csakis a meztelencsiga, ebből is főként a vörös, spanyol változat, aminek aztán (a köztudottan mérgező levelű paradicsomot kivéve, azt ugyanis mélységes tiszteletben tartja) semmi sem szent, nappal mesterien rejtőzködik a nedves zugokban, éjjel pedig kúszik, mászik és rág bármit és mindent, legyen az extravagáns csíkos padlizsán vagy csak hétköznapi, unalmas fehér paprika. Egy ideig sikeresen tartottam őket távol azzal a módszerrel, hogy a palántákat valamilyen rekeszbe vagy tálcába, azt pedig néhány téglából álló emelvényre pakoltam, de mostanában a nyálkás szörnyetegek így is megtalálták az utat a fiatal rágcsálnivaló felé. Komolyabb károkat nem okoztak eddig, az életrevaló növénykék gyorsan kinövik a rágásokat, azonban nem kicsit idegesítő látvány, hogy jóformán nem akad már olyan paprikapalántám, amit ne díszítene egy-két csipkés-cikkcakkos harapásnyom. Komolyabb biokertészetek persze magas palántázó asztalokkal oldják meg a problémát, én eddig egy kis házikertbe ezt túlzásnak tartottam, de immár nem tartom...

(A kifeszített jégháló plusz védelem fölöttük, ha netán a kissé ingatagra sikerült fóliasátor rossz időben megmakacsolja magát.)

Na kik ezek?                                                                                           (Megoldás: vörös levelű bazsalikom.)

Paradicsompalánták. A melegben ők is (mint minden más fólialakó) rohamtempóban fejlődnek, sokan vannak, ijesztően nagyok, erősek és állandóan követelőznek, hogy ültessem ki őket. Szívesen eleget is tennék a kérésüknek, csakhogy nyárias idő ide vagy oda, a fagyosszentek még nem köszöntek el. Néhány nap múlva, ha a kéthetes időjárás-előrejelzések nem ígérnek semmi fenyegetőt, talán szabadulhatnak. Fólia alá megy a Mobil, kint foglal majd helyet a San Marzano, az Évkerék Ökotanyáról zsákmányolt 9 legendásan szép fajta (részletek itt) és pár újdonság.

Dinnyészünk. Az áprilisi kánikula hatására nemcsak robbanásszerű gyorsasággal keltek ki, hanem jóval tempósabban növekedtek is, mint a tavalyi, hűvös-csöpörgős napokkal és éjjeli fagyokkal tarkított tavaszon. (Akkor is és most is április hetedikén, a születésnapomon vetettem a magjukat, ez nálam már hagyománnyá nőtte ki magát.) Alig három hét elteltével rádöbbentem, hogy ha teszik, ha nem, nem várhatok velük május közepéig, ki kell ültetnem őket, ha nem akarom, hogy a cserépben megnyúlva bosszút álljanak a várakoztatásért. Mivel a sárgadinnye igencsak közel áll a szívemhez, kissé talán túlzásba is vittem az ágyás előkészítését, és szénával körülvett (később ennek fontos szerep jut a gyommentesen tartásban) majd' félméteres gödrökbe halmoztam nekik mindenféle földi jót, érett, porhanyós baromfitrágyát, komposztot, a meszes talaj ellensúlyozására egy kis savanyú tőzeget, mindezeket jól összekutyulva és alaposan belocsolva. Ültetéskor egy kis hússzorosára hígított zsurlólével vagy kamillateával is megkínáltam a társaságot, remélem, legalább úgy díjazzák majd az erőfeszítéseimet, mint tavaly. 

Görögdinnyepalánta, az "Elegem van" fajtából. 
Viccet félretéve, úgy indult a dolog, hogy kétszeri sikertelen próbálkozás után idén már egyáltalán nem is akartam vetni, hiszen tavaly az áprilisi hóesésben a lakásba hurcolva ki sem keltek a magok, az azt megelőző év nyarán pedig már rózsaszín belű kisdinnyét nevelt a bokor, amikor úgy döntött, hogy inkább mégis megdöglik fuzáriumban. A március közepi időjárást látva azonban meggondoltam magam: havazott és nappal is fagypont közelében járt a hőmérséklet egy hétig, és mivel ennél rosszabb már úgysem lehet, nosza, fogtam öt magot és bevettetem őket egy cserépbe a meleg kályha mögött. Tiszta komposztba, mint a többi palántát, amit úgysem szeret, palántaföld kéne neki, elő sem fog jönni, gondoltam én. Erre az ötből négy kikelt, és meglepően jól fejlődik a fóliában, így néz ki most. Még a végén lesz belőle valami?

(Egyébként meg Crimson Sweet. A fuzáriumra állítólag toleráns, remélem jobban az, mint annak idején szegény Sugar Babym volt.)

Piros mángold. A Rhubarb Chard már ismerős tavalyról, újdonságnak rendeltem most egy színkeveréket is, amelyből aztán hogy, hogy nem, majdnem mind rózsaszínű palánták bújtak elő. Egy kedves ismerősöm ekkor a segítségemre sietett egy tasak külföldön vásárolt maggal, abból már tényleg bukkantak fel többek között sárga levélnyelű ifjoncok is, jelenleg legtöbbjük már szabad földön cseperedik.

Macskagyökér épp bimbós állapotban. Tavaly a Bio-Gazdabolt kínálatából szedtem össze a már akkor is tekintélyes méretű palántát, jó hetven kilométert tömegközlekedésen megtéve sikeresen hazahurcoltam a drágát a pesterzsébeti Kende Kanuth utcából és elültettem. Szépen nőtt az előző évben is, ügyesen átvészelte az enyhe tél után beköszöntő március eleji mínusz tizenötös ítéletidőt, és most készül virágba borulni. Ja, hogy minek is van? Gyógynövényes oldalak az egekig magasztalják gyökerének stresszoldó, nyugtató, altató hatását. Én rémálmomban, akarom mondani álmatlan éjszakáimon sem élnék ilyen szerekkel, kizárólag a virágjából készítek majd gyümölcsfák és paradicsom fagyvédelmére való tinktúrát, bruhahahaha. 

A melegben gyorsan erjednek, forrnak és készülnek el a növényi levek, amelyek a Káoszkertben a növényvédelem gerincét képezik ( = nincs szükség gazdaboltban megvásárolható, mérgező és kevésbé mérgező porokra/löttyökre, na bumm). Nagyobb bödönben 25 liternyi csalán, kisebb, letakart vödrökben vöröshagymahéj és zsurló, a kamillának nem kell a felhajtás, elég egy éjszakára beáztatni vagy teának megfőzni, de az előbbieket is használom friss főzet formájában. Hamarosan szentelek nekik egy külön bejegyzést, nagyon megérdemlik.

A jövő kincsei. A 2016-ban elültetett filléres ribiszke- és egresbokrok tavaly produkáltak először termést, és nem  aprózták el, az ágak szinte roskadoztak az ízletes bogyóktól. Kíváncsi vagyok, idén hogy teljesítenek, ősszel némi trágyát és takarásként kis földkupacot kaptak a tövükhöz, száraz időben néha öntözöm is őket, ha pedig a zöldségféléknek amúgy is készítek finom zsurló-hagyma-kamilla főzetet permetezéshez, jut belőle kóstoló nekik is. A lisztharmatot eddig megúsztuk, a nyári forróságtól és tűző déli naptól (amit annyira nem kedvelnek) a körülöttük jó magasra meghagyott természetes gyep védi őket, különösen a méteresre is megnövő és dúsan virágzó vad cickafark jeleskedik a jótékony árnyékolásban. 

Eper. Gyerekkorom óta minden évben nyálcsorgatva lesem, mekkora a virágok közepe...

A közönséges lágybogár a kalapomon a pihen. E hasznos tetűirtó népséggel tele van kert, nagy becsben tartom őket, a jelek szerint imádják a kedvükért idén még egyszer sem kaszált magas füvet, de szinte minden méretesebb lágyszárú növényen és a gyümölcsfákon is megtalálhatók.

Tökfélék három napja bevetésen. A régebben földbe pakolt uborkák egy külön rekeszben már kikeltek, viszont egyelőre mag formájában van itt a huszonegy kilóig elmerészkedő nagydobosi óriásom utódaitól a sárga patisszonon és a rücskös, kimondhatalan nevű Galeux D'Eysines (vagy hogy a francba írják...) sütőtöktől az egérdinnyéig minden, csak férjenek el...

,A kajszibarackkal, amint azt már az előbbi posztban megírtam, csúnyán kitolt a márciusi kemény fagy, úgyhogy ennek a pelyhes kis aranyosnak kevés testvére van az idén, de egy Vandana Shiva - idézettel megtoldva egész jó Facebook-borítókép lett belőle, nem igaz?