Ugyan a későn ébredő tél még mindig nem takarodott el a fagyott ágyásokból, felmerülhet a kérdés, mit csinál a Káoszkertész a kényszerű februári tétlenség idején, ha épp nem pazar vetőmagkatalógusokat böngész és csíkos dinnyékről álmodik?

Először is, még a január végi tizenfokos kánikulában talál egy-két ehető pagoda karfiolt az ősszel bent hagyott, kudarcnak elkönyvelt növényeken, amelyek némelyike olyan rendesnek bizonyult, hogy félholtan is fejet képzett.

Komposztál. Mint látható, nem csinál nagy ügyet a dologból. A komposzthalom nagy részét a nyáron keletkező zöld növényi maradványok adják, emellett megy rá mindenféle szerves hulladék, ami a konyhában a külön erre a célra odakészített vödörben landol, így a levágott hajtól a lisztes papírzacskóig igen széles és tarka a választék télen is. Aprítani sosem volt lehetősége, az igazat megvallva kissé lusta is hozzá, de nem is érzi nagy szükségét; rendszeres, nyáron lehetőleg eső előtti forgatással és pár lapát érett komposzt hozzáadásával a keményebb szárak, gyökerek is lebomlanak. Néhány hónap alatt a friss kupac alja már kitermelhető állapotú komposzttal örvendezteti meg, egy-másfél év alatt pedig megérik az egész.

Átalakulófélben a tavalyi fóliás paprikák...

A végeredmény porhanyós, omlós, igazi csemege a növények számára, bőszen használja is az ágyások előkészítésénél. Leginkább az istállótrágyát régebben látott területeknél veszi hasznát, de megjegyzendő, hogy a trágyázott növény is mindig jobban néz ki egy kis plusz komposzttal, mint anélkül. Még egy előnye, hogy töményen, úgy, ahogy van, nagyon jó termesztőközeg korai palántaneveléshez: nem kell kétes minőségű palántaföldek után kutakodni a gazdaboltban, böngészni a címkét, hogy most vajon van-e benne műtrágya, vagy úgysem írják rá, félig fagyott kerti földet felkaparni, kerülgetni az előző évben beteg növények helyét; a komposzthalomból jó eséllyel fagyos időben is rögtön felhasználható állapotú föld nyerhető, és egy kis szobahőmérsékleten történő melegítést követően kezdődhet is a buli.

Csíráztat. Kéthetes szerencsétlenkedés után rájön, hogy a paprika 30-32 fokos csírázási optimuma nem csak afféle kertészpoén, az alatt tényleg nem igazán hajlandók megmozdulni a magok, sőt, később melegre téve is ront a csírázóképességükön, ha sokáig nem a kellő hőmérsékletű vízben tespedtek. Végül a szenes kályha mögött lakó fémvödör tetejét jelöli ki támaszpontnak, hőmérő beállít, paprikamag pohárban odarak, aztán bőszen leseget, huszonhét - harmincöt oké, harmincöt fölött menekít. Már csak azt nem érti, tavaly hogy sikerülhetett mindez egyszerűen a szekrénytetőn, talán a melegebb február vége, a kevesebb fűtéssel is melegebb konyha és a folpackkal jól lefedett csíráztatóedény lehetett a titok nyitja.

Tizenkét napos magok, nappal 8-10 órát a kályha közelében, éjjel a húsz fokos szobában. A képen még csak egy bátor jelentkező látható, azóta jóval többen előmerészkedtek.

Kicsivel jobban boldogul a paradicsommal, amely már szerény huszonnégy-hat fokban is hajlandó jól érezni magát (bár a kedvence inkább az utóbbi), szerencsére (melegkedvelő családjának hála) a konyhában minden nap van is ennyi. Magaslati őrhelyükön nedves gézlapra téve három-hét nap alatt jönnek elő a csírák: a bolti vetőmag általában beelőzi a saját fogásút, mivel azt koptatják a könnyebb kelés érdekében; az utóbbiak valamivel lassabban, de szintén szép arányban kelnek életre. Apropó, géz. Nem vatta, nem papírtörlő, hanem gyógyszertárban kapható steril géz két-három rétegben, amely szivacsszerűen tartja magában a nedvességet, nehezen szárad ki, mégis könnyen, sérülésmentesen kihúzhatók belőle a törékeny csírák. Ez különösen a paprikánál fontos, ami ugyan robosztusabb, de jobban is szeret egyből lefelé, a mag síkjára merőlegesen elindulni, mint a paradicsom.

Ők már kikeltek magukból.

Amint a kis fehér csírák elérik a 6-7 mm-es hosszúságot, az ültetés menete a következőképp zajlik:

A langyos vízzel meglocsolt, előzőleg tömörített (fontos kezdeti lépés, mert később nagyon össze tud ám menni a cserépben), szobahőmérsékletű komposztba apró lyukat készít, ebbe helyezi óvatosan a csírás magot, majd nagyon finoman körbenyomkodja földdel. A gyommagvak itt jól látszanak a komposztban; a lassú, hőt nem termelő komposztálási folyamat miatt életképesek maradnak, de amint kikelnek, egy-egy laza ujjmozdulattal egyszerű megszabadulni tőlük.

LÉTFONTOSSÁGÚ, hogy a maghéj mindig föld alá kerüljön, ha ugyanis nincs, ami ellentartson a magukat erőnek erejével kitolni készülő szikleveleknek, szerencsétlen növény a magjával a feje búbján kel ki, és pályafutása igen korán véget ér. A csíra mag előtti része fordított U alakban kilátszik, csakúgy, mint a "rendes" kelésnél.

Helyre kerülve.

Kezdet. Általában 2-3 nap alatt kelnek, amint a még halványsárga levelek megjelennek, nyomás a szekrénytetőről a szobaablakba, ahol napközben 16-18, éjjel a konvektor közelsége miatt huszonegynéhány fokban fejlődnek tovább. A fűtőtesthez legközelebb a paprika kerül, előnyös nekik a kelésnél az alulról jövő meleg, a paradicsom és a káposztafélék kicsivel távolabb vannak elemükben.

Hogy mégis mire jó mindez, ha ennyi vele a macera? Egyrészt jó módszer a magok csírázási arányának ellenőrzésére. Mivel így a folyamat szinte mindig gyorsabban zajlik le, mint az egyszerű földbe vetésnél (paradicsomnál két hét helyett 4-7 nap, paprikánál 3 hét helyett 6-15 nap fólia alatt), nem kell hetekig izgulni és találgatni, kikel/ nem kel,  és a cserépben már csak a biztosan életképes versenyzők foglalják a helyet. Mindemellett egy drágább árfekvésű paradicsommagnál nem mindegy, elszórunk-e harminc-negyven szemet, vagy épp csak annyit, amennyire szükség van a palántázáshoz, ráadásul az ültetőládában sűrűn kelt apróságok hosszadalmas kitűzdelését vagy ritkítását még az olcsóbb fajtáknál is megspórolhatjuk ily módon. Másrészt, valljuk be, nincs szemet gyönyörködtetőbb és a Káoszkertész szívének kedvesebb látvány annál, mint amikor a sokáig élettelennek tűnő mag sarkán egyik óráról a másikra előtűnik az a kis, hófehér csoda...

Hátulütője, hogy a hőmérsékletet állandóan figyelve sem mindig zökkenőmentes; jól működik a paradicsomnál, a káposztaféléknél, de paprikából eddig csak az amúgy is könnyebben kelő California Wonderrel jött el a siker, a Bácskai, a Fehérözön már nem ennyire szófogadó, a padlizsánnal pedig egyáltalán nem tudott dűlőre jutni. Ez utóbbiakat, valamint a decemberben megrendelt tarkabarka paprikafajtáit a történtekből tanulva inkább a hagyományos eljárással veti majd el március elején. Egy szó, mint száz, vannak csodák, amelyek csak a fóliasátor melegében történhetnek meg...

Három Manó. A legkorábbi, legtömzsibb, legkisebb bokrú paradicsomfajta, amely szerencsés esetben már június végére ehető termést ad. Január 25-én kerültek a magok gézlapra, a csírázás 3-4 nap alatt összejött.

Február eleji helyzetkép... A dolog úgy kezdődött, hogy egy budapesti magbörzére készülve Káoszkertész csíráztatópróbát végzett a tavaly fogott különleges paradicsom-vetőmagjaival. Csakis abból vitt csereberélni, ami otthon már jól szerepelt, ám az éledező magokat később nem volt szíve kidobni, így január közepén gyorsan megtelt egy ültetőtálca. Mesterséges megvilágítás híján ez még az egyébként tágas, délkeletre néző szobaablakban is elég merész kísérletnek bizonyult, de tavalyi tapasztalat, hogy a felnyurgult, sápadtka palánták is igen hamar erőre kapnak, mihelyt tavasszal lekerülnek a meleg és napfényes fóliába. Eddig kamillával és áztatott (nem erjeszett!) csalánnal tartotta bennük a lelket, így is előfordult pár dőlés, de ilyen korai indításnál ez nem is meglepő; normál estben január vége, február eleje előtt nemigen kezd hozzá a paradicsomnevelésez, a  leendő szabad földi parikkal pedig megvárja a március közepét is.

És mostanság. 

 Ritka együttállás: nem tervezett kóbor paradicsom és kamilla a paprikapalánta mellett.

Korai kelkáposzták.

To be continued...