Káposzták rács mögött. Na jó, nem rács, hanem drótháló, méghozzá uborkának. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mégis miért fejes saláták kuporognak a tövében? A válasz nagyon egyszerű: hiába a profin elkészített állandó támrendszer, nem lehet minden évben uborkát (vagy tököt, dinnyét, kabakosokat) ültetni alá. Régebben, amíg át nem vettem az uralmat a kertben, ez volt a gyakorlat, és egy idő után látványosan nem tetszett a növényeknek.  Most harmadik éve foglalják el ezt a helyet a legkülönfélébb zöldségek, a salátákon kívül volt már spenót, futóbab, lugasparadicsom, fehér mustár, lilahagyma, a nagy visszatérést jövőre tervezem, uborka mellett jó lenne egy kis egérdinnye is csemegének (Valeyrac Exotics-nál kiszemelve). A mögötte látható vörös-és kelkáposzták június végén kerültek ki; igazából mind a mai napig csodálkozom, hogy életben vannak, mert az ültetésükkor az ásót is alig tudtam a földbe nyomni az aszály miatt. Némi kínlódás után egy-egy kislapáttal kapart, trágyával épp hogy megtöltött lyukba gyömöszöltem szerencsétlen palántákat, adtam nekik vizet, és elkönyveltem, hogy ezekből aztán úgysem lesz semmi. Telt-múlt az idő, a rendszeres locsolás mellett az elmaradt csapadék is megérkezett, így mára ezek tűnnek a legígéretesebb káposztáknak az egész Káoszkertben (a korábban ültetett vörösek sajnos elég gyatrán néznek ki, azokon jobban meglátszik a hosszas szárazság.)

 Canasta  fajtájú, vöröses levélszínű salik. Júliusban vetettem őket tálcába, elég szépen megnőttek. 

Lassan pincébe kerül a krumpli is. Rekordtermés biztosan nem lesz, sajnos az aszályos időszakban nem tudtam eleget öntözni, így a bogarak is jobban felbátorodtak, mint tavaly, de sebaj, a paprikás krumplinak való azért meglesz belőle. A már felszedett sorok helyére némi kapás lazítás (azt sem vesszük túl komolyan) után azonnal rozsot vagy fehér mustárt vetek, így a talajforgatás és a terület üresen hagyása is elkerülhető. A szakirodalom szerint így zavarjuk legkevésbé a talajban munkálkodó hasznos élőlényeket, és nem mellesleg tavasszal a kőkemény, tyúkhúrral szőnyegszerűen benőtt dzsindzsa helyett porhanyós és gyommentes a föld. Márciusban felszedve azonnal vethető utánuk a sárgarépa és a petrezselyem, vagy ami épp jólesik, rozs esetén a keresztesvirágúakkal sem kell óvatoskodni.   

Másodvetés uborka. El van kényeztetve, de nem látszik rajta úgy, mint kellene. A júliusi esők után kiadós adag lótrágyával, komposzttal megrakott töltésre ültettem a fólia alatt csigabiztos magasságban (= öreg hokedli tetején) nevelt tizennégy palántámat, hogy pótolni tudjam a lassan, de biztosan kipusztuló kígyóuborkát. (Kicsit szégyellem, de a májusi vetésű uborka nálam sose marad meg augusztus közepénél tovább, addig viszont többnyire tisztességgel terem. A sokat emlegettet fránya aszályt az is megsínylette, enni, kovászolni volt bőven, de télire való savanyúságnak nem jött össze egyszerre elegendő számú, apróka termés.) Bőszen locsolom naponta-kétnaponta, de az eredmény sokszor csak kicsi, de annál nagyobb magokkal teli, puffadt kis uborkákban mutatkozik meg, amik salátának még elmennek, savanyítani már nem. Időnként kihoz néhány tetszetős, normális küllemű termést, bízom benne, hogy lesz még belőlük több is. A csapadékot és a párás levegőt láthatóan igényli, így meghálálja a tövéhez még zölden odahordott csalánt éppúgy, mint a rozsszalmát, aminek maradék szemeiből azóta szépen zöldbe borult az ágyás, így legalább a zöldtrágyavetést itt is letudtam.

Pagoda karfiol. Két éve még nem hittem, hogy ez a képeskönyekbe illő növény valaha is megterem majd a kertemben, tavaly meg már ebből készült a rakott karfiol késő ősszel.  A hiedelmekkel ellentétben nem túl igényes növény, a fejes káposzták a növényvédelmet illetően sokkal hisztisebbek tudnak lenni nála, míg ez egy kis zsurlólével és fahamuval, rendszeres öntözéssel bőven megelégszik, még a földibolhák is kevésbé estek neki, mint a többi keresztesvirágú növénynek. Mégsem olyan egyszerű a termesztése, ugyanis őkelme imádja minél későbbre, lehetőleg novemberre halasztani a virágzást, nem megfelelően időzített ültetésnél így könnyen előfordulhat kudarc, míg túl korai palántázás esetén a meleg hatására szanaszét álló apró rózsákat hoz. A tavalyi sikereken felbuzdulva jó néhányan vannak most, erősek, vidámak és egészségesek, csak épp a virág kezdeményét nem látni még a közepükben, ami így szeptember közepe felé már kicsit aggasztó. Eddig egy kis 15-szörösére hígított erjesztett csalánlével próbáltam noszogatni őket, ez a trükk tavaly bevált, a betakarításig úgyis bőven letelik a szükséges 3-4 hét. Emellett  - mivel tudtommal Olaszországból származnak a drágák - minden nap némi fejcsóválás kíséretében elmondom nekik, hogy ne érezzék magukat ennyire otthon, nálunk december elején már kemény fagyok vannak, tessék belehúzni.

Lila karfiol. Mindössze három palántám lett ebből a zöldséges üzletek kínálatában is csak igen ritkán fellelhető  csodából,de ezt már utólag nagyon bánom, el tudnék viselni belőlük akárhányat is. Ha jól emlékszem, június végén történt a kiültetés, azóta minden felesleges feltűnést kerülve, kártevőmentesen meghúzódtak a kert egy félreeső sarkában, mígnem egyszer csak megjelentek rajtuk a rohamosan növekvő, álomszép sötétlila rózsák. Egyetlen hátrányuk, hogy főzés közben a  mesés lila árnyalat halványzöldnek adja át a helyét, így a tányéron már nem sokkal látványosabb a brokkolinál, így nem árt, ha még a kertben kigyönyörködjük magunkat benne.

Hógolyó nyáron, akarom mondani ősszel. Kései érésű, nálam az ideiek közül utolsónak célba ért dinnyefajta, a szóbeszéd szerint karácsonyig is eltartható. Nálunk persze nem fogja kibírni az ünnepig, mivel elég gyorsan pusztítjuk... A tavalyi fél kilós-hetvenöt dekás darabok helyett ebben az évben nem nagyon akartak megállni két kiló alatt, a legnagyobb a hármat is meghaladta. Halványzöld húsa ízletes csemege, és még a régóta gazolásra váró eperágyások látványa sem tűnik olyan szörnyűnek utána...