Újból eltelt egy hónap a Káoszkertben, és én meg még lógok egy bejegyzéssel a növényi leves növényvédelemről, de amíg azt is összeszedem, lássuk, hogy zárult a május!

Saláták és spenót. Az az igazság, hogy a csodás látvány nem tartott sokáig, a meleg és a szárazság hatására mind igen hamar magszárba szökkentek, még az egyébként strapabíró Catalogna is beadta a kulcsot egy idő után, hiába locsoltam. Az idei tavasz kellemes meglepetése volt a fólia alatt a Moravoseeds-től származó Verala, az eleinte elhanyagolt, barnás-vöröses tölgylevelű saláta az extra hőség ellenére nagyon sokáig ontotta a ropogós, mégis lágy és édes leveleket.

Ő itt a fejes. A fóliában nevelt Május királya salátáim hiába indultak igen szépen, feltornyosodtak, még mielőtt fejet képezhettek volna, viszont szabad földről jó pár tömör, ízletes zöld labdacsot szedhettem össze. Érdekesség, hogy ezt a minden évben ültetett fajtát idén először próbáltam ki a szabad ég alatt, és milyen jó, hogy így tettem...

A vöröshagymák láthatóan élvezték a szokatlan forróságot, már most akkorák, mint máskor június végén. A hagymalégy távol tartása végett elszórtan kamillát ültettem az ágyásokba még márciusban, ami a meleg miatt most a kelleténél kicsit korábban virágzik és szárad el, de a hagymákat elnézve a légy már akkor sem tudna labdába rúgni ellenük, ha akarna.

Sárgarépa. A tavaszi vetés megcsúszását sikeresen ellensúlyoztam fátyolfóliás takarással, gyakorlatilag ugyanakkor kelt ki, mintha már februárban a földben lett volna a mag, ám kérdéses, hogy fogja viselni az egyre súlyosbodó aszályt. Nem rossz, és egyelőre a pocok sem kóstolt bele, de tavaly ilyenkor azért már nagyobb volt...

Színes mángold, végre! Még karácsonykor az egyéb különleges magokkal együtt rendeltem egy érdekesnek ígérkező színkeveréket, amelyből aztán hogy, hogy nem, szinte mind rózsaszín palánták jöttek elő. Beletörődtem, bár időm még lett volna rá bőven, kedvem már nem volt újabb drága magokat rendelni más forrásból. Ekkor azonban egy kedves ismerősöm a segítségemre sietett egy külföldről hozott tasakkal, és íme!

Ez a látvány többet ér nekem, mint egy csokor rózsa! Virágzik a krumplim, és nagy, egészséges bokrok nőnek a bakhátakon. Mint azt már régebben megírtam, a tavalyi burgonyaágyást rendesen elbénáztam, az aszályban még csak nem is záródott a lombja, virágzásról meg aztán szó sem volt, a vízhiánytól legyengült növényeket pedig ellepték a bogarak. Nem adtam fel, idén az ötven helyett csak huszonöt négyzetmétert vetettem, hogy azt akkor is tudjam rendesen öntözni, ha fene fenét eszik, és álmodoztam arról, hogy ebből lesz aztán az óriáskrumpli, csakhogy az enyhe télen békésen szunyókáló és tavasszal felébredő bogarak nem így gondolták. Hiába a vetésforgó, kiszimatolták az új ágyást és nekiestek becsülettel, alig dugták ki a fejüket a földből szegény növények, máris hatvan-hetven csíkoshátút szedtem össze róluk naponta. Mivel a minden másra ártalmatlan krumplibogárirtó bioszer, a Novodor még mindig csak a mesékben kapható kis kiszerelésben, nem volt más hátra, egyre kevesebb reménnyel, de szedegettem, szedegettem és szedegettem, közben locsoltam, ha szükségesnek  láttam, és egyszer csak fogyatkozni kezdett az ellenség! Időközben összebarátkoztam a kézi kaszával is, és a gyümölcsös területéről összeszedtem annyi szénát (levágva jóval több lett így, mint amikor a motoros fűkaszás ember darálta be az egészet a masinájával!) , hogy minden sorközt jó tíz centi vastagon betölthettem vele, ennek pláne örült a társaság, kapálni már nem is kellett. Most így néz ki, remélem jön még ki innen sült krumplinak való.

Palánták. A hónap elejével az ültetési őrület is kezdetét vette; a dinnyék bírtak magukkal a legkevésbé, őket nehéz szívvel ugyan, de már hetedikén ki kellett pakolnom a fészkeikbe, aztán ahogy az előrejelzések a fagyosszentek idejére sem mutattak semmi fenyegetőt, (sőt, tizenhat fokos éjszakák jöttek zsinórban), kikerült a paradicsom mind fóliába, mind szabad földre, jöttek a padlizsánok, paprikák, bazsalikomok, végül a tökök, cukkinik és uborkák. Miközben rohamtempóban készítettem minden este a trágyával jól megtöltött ültetőgödröket és sorokat, no meg öntöztem a már kint lévő, egyre nagyobb és szomjasabb kompániát, a kertben kissé elharapózott a kupleráj, de annyit már megtanultam az évek során, hogy a növények jóléte mindig elsődleges az esztétikai simításokhoz képest; ez utóbbiakat el lehet végezni akkor is, ha már minden a helyén van és megfelelően fejlett ahhoz, hogy jusson egy szusszanásnyi idő csalánt sarlózni meg összegyűjteni a minden négyzetméteren fellelhető elkóborolt karókat és szökevény műanyag cserepeket...

Kísérleti nyúl, azaz tök. Blue Kuri palánták, akiknek a szokásos trágya + komposzt kombináció helyett csak komposztot hajigáltam a gödörbe, így próbálva majd kideríteni, hogy az a növényi hígtrágyákkal kiegészítve elegendő-e az étkesebb növények tápanyagigényének fedezésére. 

A fólia alatt lassan, de biztosan az összes paprika virágba borul, némelyiken már méretes zöldpaprika is csüng, így a soron következő feladat a különleges fajtáimon elegendő virágot izolálni ahhoz, hogy azokból keresztbeporzásmentes magot foghassak. Igen kevés információ áll rendelkezésre a módszerről, a komolyabb kertészetek ugyanis a megfelelő izolációs távolság betartásával védekeznek a fajtakeveredés ellen, mivel azonban nekem nincs lehetőségem 50-100 méterre ültetni egymástól a különféle paprikáimat, marad a vattacsomó/ kis tüllzacskó/géz, mellyel a kinyílás előtt borítom be a bimbót, majd néhány nap múlva leszedem, megakadályozva, hogy rovarok látogassák meg a kritikus időszakban. Ez persze mind jól hangzik, de valóság az, hogy a kezelt virágok igen kis része kötődik csak meg (ellentétben a nem izolált bimbókkal), egyelőre találgatom, mit csinálok rosszul, talán a lazább és rövidebb ideig tartó betakarás lehet a rejtély kulcsa, nem tudom.

Káposztapalánták. Hamarosan ők is mennek a borsó helyére, de a kép készítése óta valaminek csak sikerült beléjük rágni...

 Biodiverzitás a maximumon. Miután egy biokertes csoportban enyhe kiosztást kaptam, amiért mertem a spenóton megjelenő fekete tetvekre panaszkodni (hiszen látatlanban mindig nagyon könnyű elmarasztalni valakit a virágzó növények hiánya miatt, amelyekkel valójában tele van a kert...), nemsokára megjelentek az áhított katicalárvák, letakarították a meggyfát, az alatta lévő mángoldot is megszabadították az élősködőktől, és még ki tudja, hány helyen jártak és oldottak meg problémákat, amiket én észre sem vettem. A tavaly elszóródott magokból temérdek facélia kelt ki, a lila virágokon pedig valóságos örömünnepet ültek a dongók és a méhek. 

Borsóztunk. A meleg tavasz nem kedvezett Petinek, avagy a Rajnai törpének sem, de így is lett belőle hét és fél kiló, amit a család egyesült erővel fejtett ki és pakolt mélyhűtőbe. Tavaly ugyanekkora területről lejött kilenc-tíz is, de hát akkor meg cserébe az éjjeli fagyok miatt rághattam a körmöm... Egy-egy bokor különleges, sárga és lila hüvelyű fajta is helyet kapott, egyelőre csak a mag felszaporítása céljából, a fenti képek magukért beszélnek...

Cseresznye, meggy és eper. Mivel szerintük is korábban kezdődött a nyár, szinte egyszerre érnek jó két héttel korábban a szokásosnál. A fák zsúfolva vannak, az eperből az ágyások áttelepítése miatt kicsit szerényebb a termés, de így is jutott négy kiló csak befőzésre, pedig nem fukarkodtunk vele, ha épp enni akartunk. Készül belőlük a lekvár, a befőtt és minden földi jó, csak győzzük leszedni.

Már csak egy rendes eső kéne. Nagyooon.