A március végi fagyos idők óta a Káoszkertben alaposan beindult az élet. Lássuk, hogy fest a nagy tavaszi nyüzsgés!

Először is, az elmúlt napok időjárásában a kedvencem ez volt. Csodás érzés alatta dolgozni a hosszúra nyúlt tél után, összehasonlíthatatlanul jobb, mint afféle nappali sötétséget hozó felhőrétegek árnyékában. Még ennél is fontosabbak a (képzeletben kopogjuk le háromszor!) meleg éjszakák, és nem utolsósorban a rengeteg fény a fejlődő palántáknak.

Fóliabeli életkép két hetes csúszással. A salátákat, karalábét és az elmaradhatatlan hónapos retket jó egy hét késéssel vetettem március elején, aztán jött rájuk újabb egy hét zimankó, amikor szerencsétlenek ugyan kikeltek, csak épp fejlődni nem tudtak a fogvacogtató hidegben. A kép múlt heti, ennél azért már nagyobbak, de ha tekintetbe vesszük, hogy tavaly 12-én már ropogtathattam a friss retekgumókat, és nem kellett finomkodni a tépősaláta szedésével sem, fájdalmasan érezni a lemaradást. 

Színkeverék retek folyamatban, ezt aztán tényleg nagyon várjuk...

Beindult a palántagyár. A szobában, kályha mellett, ablakpárkányon és minden egyéb elképzelhető és nem nekik való helyen kikelt növénykék a fagyok után bekerültek a fóliába, illetve még gyarapodott a leltár pár újabb paprika,  paradicsom, illetve káposztafélék vetésével. 

A legnagyobb kaliforniai paprikák, februári vetés a kicsit idegtépő, de végül sikeres előcsíráztatás után.

Kilenc fajta sárgadinnye összesen tizenhat cserépben.Az utóbbi években hagyományt csináltam abból, hogy a születésnapomon vetem el őket, persze előtte jól előkészítve a terepet, hogy a gyors csírázás érdekében előző este egy kis tejbe (nem vicc! minden kabakosnál érdemes kipróbálni!) beáztatott magokat aznap tényleg csak vetni kelljen, földet lapátolni és cserepeket töltögetni lehetőleg már ne. Kivételes módon ők nem tiszta komposztban, hanem komposzt és műtrágyamentes palántaföld 1:1 arányú keverékeben landoltak, tavaly bejött nekik ez a kombináció, és hát ennyit igazán megérdemelnek, elvégre a dinnye mégiscsak dinnye... Szintén múlt heti kép, mára már igen sokan előbújtak.

A jövő ribizlije...

... és málnája. Lehet, hogy ez csak amolyan kertészreflex, de nekem már akkor csorogni kezdett a nyálam, amikor február végén szemrevételeztem az épp csak a rügypattanás kezdetén álló bogyósokat, hát még most... Ja, egres is lesz. Remélhetőleg.

Kajszibarack. Sajnos a tavalyi gyümölcsözön után idén jóval szerényebb termésre számíthatunk, nem vagyok nagy szakértője a dolognak, de  valószínűsítem, hogy a fáknak a fagyos március tett keresztbe; hiába nemrég nyíltak csak ki, mégis sok virág úgy fest, mintha épp most fagyott volna el, azaz barnul és lehull az ágról. Jó hír viszont, hogy tavaly akkora készletet spájzoltunk be baracklekvárból, amivel simán kihúzzuk jövő nyárig. 

A barackkal ellentétben gyönyörűn virágba borult a szilva, a meggy úgyszintén. Meglátjuk...

Petrezselyem, a tavalyihoz képest újfent két hetes elmaradással, illetve mégsem. Az történt ugyanis, hogy az ideális február végi vetés helyett csak március közepén kerülhetett a földbe, így már fel voltam készülve minden rosszra, tekintve, hogy ez a pimasz gyökér sokszor öt hétig (!!) is elpiszmog a sorokban kelés előtt, és állítólag nagyon szeret bosszút állni, ha tél végénél később kell startolnia. Hogy kicsit gyorsítsuk a folyamatot, próbaképen letakartam az ágyást fátyolfóliával, és csodák csodájára három hétre előmerészkedett, gyakorlatilag ugyanakkor, mint tavaly. 

Spenót. Ez is jóval nagyobb már, csak az a fránya fényképezőgép nem bírja követni... Ha júniusban kikerül az ágyásból, rögtön szentesi lapos káposzta követi.

Pak choi. Fóliába vetéssel indult ő is, aztán az elkerülhetetlen sorritkításokból (biztos, ami biztos, inkább sűrűn szórtam a magját) szabad földre, a már most meglehetősen éber földibolhák miatt fátyolfólia alá kikerült még bő húsz darab. 

Paradicsomágyás előkészítve, azaz ásóvillával fellazítva és beszórva a gyorsan kelő és kiváló talajtakaró fehér mustárral. Akinek nincs kedve az amúgy sem mindenütt beszerezhető kilós csomag  (Rédei Kertimagtól) vásárlásához,  sétáljon be valamelyik Herbária üzletbe és vegye meg a nem vetőmagnak szánt, de attól még kiválóan teljesítő húsz dekás adagot, árban is valamivel olcsóbban jön ki, és eddig még sosem okozott csalódást.

Borsó. Csírázott ő már a múlt hónap közepén is, aztán szénával bebugyolálva várta, hogy eltakarodjon a hó. Utána meg előjött, mintha mi sem történt volna. Egyetlen ellensége ilyenkor a csipkézőbarkó, ami tőle nem meglepő módon nem tesz mást, mint csipkéz. Mármint nem terítőt, hanem szépen, ív alakban a borsólevelek szélét, külön előnyben részesítve a magányosan álló, szárazsággal küzdő, satnyább növényeket. Sűrű vetéssel (a képen jól látszik) és eső hiányában a szokásosnál picivel gyakrabb öntözéssel könnyű távozásra bírni. 

Ugye, milyen aranyos? Egy frászt.

A fátyolfólia dicsérete. A tavaly nyári bolhatámadáskor még ódzkodtam a káposztaágyásokra teríteni, merthogy eddig sem volt rá szükség és milyen már, hogy meg kell venni ésatöbbi. Később gyorsan rájöttem, hogy a káposztabolhák, barkók és egyéb kártevők elleni védelmen kívül millióegy funkciót betölthet a pillekönnyű, fény-, víz-és légáteresztő szövet: amint az előbb szó volt róla, a környezőnél melegebb mikroklímát biztosítva gyorsítja, egyenletesebbé teszi a magvak kelését, bent tartja az értékes nedvességet, ráadásul még fagyvédelemre is kiváló. Egy hidegnek ígérkező éjszaka előtt, ha csak nincs viharos erejű szél, gyerekjáték kiteríteni akár a fóliasátorban, akár szabad földi ágyásokra, nem csúszkál, pillesúlyának köszönhetően két rétegben sem nyomja le a növényeket, egy szó, mint száz, sokkal egyszerűbb vele az élet, mint az ugyanerre a célra használt régi lepedőkkel, ágyneműkkel és egyéb fagy elleni alkalmatosságokkal. Persze ágálhatnak ellene egyesek, hiszen mégiscsak jókora darab műanyagról van szó, de vigasztalódjanak azzal, hogy egy átlagos magyar család minden héten termel annyi le nem bomló műanyagszemetet eldobható csomagolásokból, mint az én összes, sokszorhasználatos fátyolfóliám együttvéve, vagy pedig vegyék meg a negyvenféle vegyszerrel átitatott spanyol zöldséget, azt biztosan környezetkímélőbb módon termelik.

Burgonya, szokás szerint bakháton, de némi módosítással. Mivel a tavaly nyár közepi aszály idején nyilvánvalóvá vált, hogy ha víz nincs, krumpli sem lesz, úgy döntöttem, nem is próbálkozom az eddigi ötven négyzetméterrel, hiszen a kút kapacitása véges, magyarán úgysem tudnám öntözni az egészet, ha később szükség lenne rá. Tizenkettő helyett így idén csak hat, egyenként hat méter hosszú sor foglalja a helyet a Káoszkertben, de  kicsivel több odafigyelést kap, hátha hajlandó lesz azt normális termésmennyiséggel meghálálni. Először is korábban vetem, így a tavaszi csapadékosabb időszakot jobban kihasználhatja, megerősödhet még a bogártámadás előtt, az esetleges májusi fagyoktól fátyolfóliával jó eséllyel megvédhető (de ha elfagy, magától is szépen újrahajt, volt már rá példa). A területet ősszel ásóvillával fellazítottam, beszórtam príma minőségű, porhanyós, földszerűvé érett lósz- ..izé, trágyával, elgereblyéztem, aztán szénával öt centi vastagon betakartam. Nagy örömömre tavaszig tökéletesen gyommentes és laza maradt, így most semmiféle talajmunkával nem bajlódtam, egyszerűen elhúztam a szénát, kijelöltem a sorokat (hatvan centiméter a tapasztalatok alapján az a távolság, amit két irányból teljesen befed majd a bokrok lombja), még egy kis trágyával gazdagítottam őket, óvatosan elhelyeztem a gumókat (25 cm távolság és csírával - nem eltörni!! -  az égnek!), végül felhúztam a töltéseket. A széna a művelet végeztével visszakerült  a bakhátak tövébe, a továbbiakban szeretném vastagítania takarást, ha lesz mivel.