Utolsó kommentek:

Káoszkert 2018.03.30. 00:25:08

@Ez vagyok: Köszönöm az elismerő szavakat, igazán nem érdemeltem ki őket, azért szerintem a két méteres bimbóskel se semmi :-) a palánták többségével nekem sem volt eddig gond, tegnap a nagy részüket már levittem a fóliába, remélem, hogy hosszú távon is biztonságban maradhatnak ott. Amiből a bentlét alatt egy-kettő kidőlt, az őrölt fahéjat kap, sok helyen olvastam, hogy jó rá, és úgy tűnik, tényleg, de általában a fólia alatt a jobb szellőzésnek köszönhetően megoldódik a probléma. Nagy volt a zsúfoltság ezidáig, nem tudtam mindent a legjobb helyre szuszakolni, jó lenne, ha már nem jönnének komolyabb fagyok. A Valeyrac Exoticstól rendeltem több érdekes (és igen drága, majdnem 100 Ft/ mag :-( ) paradicsom, padlizsán-és paprikafajtát, azokból sajnos nem minden zökkenőmentes, egy részük gyorsan és hiánytalanul kel, mások semmit sem csinálnak 19 nap után sem (pl. Lila Marconi paprika, Thai Long Green és Pingtung padlizsán, pedig ezek tök jó fajták lennének), várok még velük, hátha csak nem gyűjtötték még be a csírázáshoz a hőösszegüket. A fokhagymát eddig ősszel szoktam vetni, de mindig piszkálták a fonálférgek, gyanítom, a téli legyengülés miatt, a vöröshagymával eddig sosem volt ilyen gond. Most tavaszit ültettem, az is kapott kamillás áztatást, már kel, talán a gyorsabb fejlődés nem kedvez majd a férgeknek.

Bejegyzés: Két fagy között

Ez vagyok 2018.03.29. 18:22:59

Az elejét olvasva még arra gondoltam, hogy történésenként fűzök hozzá valamibármit. De akkora infóhalmaz van a blogodban, hogy feladtam :) Óriási, amit csinálsz!
Én bent csak március közepe óta csíráztatok magocskákat. Az uborka, paradicsom, káposztafélék héten belül kikeltek, a paprikák picit később. Sajnos a csilikkel gond van. Itt nálunk a tegnapelőtti éjszakán először nem volt fagy, tegnap elvetettem a sárgarépát és mellé a dughagymát. Őszről még maradt a bimbóskel , tegnap kivágtam és még volt rajtuk vagy 30 bogyó, amit nem értem el korábban, mert kétméter feletti magasságúak voltak, a kivágáskor a földszintre kerültek. Van még áttelelő/zöldellő saláta, rukola, zeller, sárgarépa, levélpetrezselyem., ami szedhető. A metélőhagyma és -fokhagyma szépen hajt. Ma akartam elvetni a zöldborsót, de esett az eső. Két napig tartott, míg szétszedtem a komposztálókat. Még ősszel vagy tíz talicskával toltam a virágoskertbe és most kibányásztam ugyanennyit, ez megy a zöldségfélékre, melyeket 50 négyzetméteren termelgetem zöldmulcsosan. Ami nincs, ilyenkor már volt, hogy nyírni kellet a füvet, ez még pár hétig nálunk várat magára :(
Palántadőlés: veszek bioföldet, az edénykékbe erre teszem a magokat, ráteszek 2-3 evőkanál homokot , megspriccelem vízzel és letakarom Sigma genothermmel. Addig nem is adok nekik vizet, míg ki nem kelnek, pontosabban, míg a fólia párás. De végig párás. Egy edénybe egy magot teszek, 98 %-os a kikelés.

Bejegyzés: Két fagy között

Káoszkert 2018.03.28. 20:52:21

Szia! Az az igazság, hogy a képen látható paradicsomokat még január közepén csíráztattam és ültettem, azóta napfényes ablakban tartottam őket, mesterséges megvilágítást egyáltalán nem kaptak. A led lámpát csak kb. egy hete vásároltam, nem is kifejezetten a paradicsomoknak (azokból csak egyet-egyet tettem alá), hanem a fóliából a hideg miatt felhozott, éppen kelésnek induló egyéb palántáknak kiegészítő megvilágításként, mivel ennyi már nem fért volna az ablakokba. A lámpát innen vettem: ledszaki.hu/adatlapok/E14-foglalat/500-E14-foglalat-5W/SA479.html Rendelni is lehet, én a Westendben mentem be az egyik boltjukba, ott volt belőle a 14-es foglalatú, de kapható 27-es is, illetve hasonló full spektrumos lámpa jóval nagyobb méretben 9000-ért. Esténként pár órát használom, az eddigi tapasztalatok alapján tényleg segít a palántáknak, de napközben mindennek jut valamennyi természetes fény is, így nem tudok arról nyilatkozni, önmagában megfelelő lenne-e növényneveléshez. A február eleji ültetések nekem már szintén nagyok, de időnként adok nekik kamillás vizet is palántadőlés ellen, annak lehet némi növekedésgyorsító hatása, illetve a fűtőtest az ablakpárkány alatt van, az alulról jövő melegtől szintén felnyúlnak kissé.

Bejegyzés: Két fagy között

zoltankiricsi 2018.03.28. 15:23:53

szia! a paradicsomok a led lámpától lettek ekkorák? én is februárban ültettem a magokat, de nekem még tök kicsi magoncok. ilyen lámpát honnan lehet venni? köszi!

Bejegyzés: Két fagy között

Káoszkert 2017.12.14. 18:17:57

@RHalacska: Kedves Kommentelő! Az írásommal többek között arra próbáltam rámutatni, hogy az "erőforrások ésszerű használatán " már ezerszeresen túltesz az, ha fél liternyi cukros löttyöt csak műanyagpalackban , két zsömlét meg csak műanyagzacskóban lehet megvásárolni. Ésszerű használatnak én azt nevezném, ha előállítjuk az élelmet, lakhatáshoz, ruházkodáshoz stb. szükséges dolgokat, és kellően meg tudjuk becsülni azokat, de sajnos a mai sztenderdek már rég túlmentek ezen a mértéken, az újrahasznosítás nem oldja meg a problémát. Én pl. nem használom újra a műanyagzacskót, mert eleve nem is használok ilyet, egyedüli kivétel a mélyhűtő, oda még nem találtam ki jobbat. Az élelmiszervásárlás azért kényes terület, mert az ott keletkező szemetet háztartásban a legtöbbször irtó nehéz bárhogy újrahasznosítani, ha meg szelektívbe teszem és elviszi a kukásautó, majd a gyárban csinálnak belőle valami mást, az megint rengeteg energia, szennyezés stb.. A kólás palackot még meg lehet tölteni vízzel, de mi van pl. az egyszerhasználatos tésztás, kekszes, rizses, édességes, tejtermékes stb, zacskókkal, olajos, ecetes flakonnal és a többivel, a tisztító-és tisztálkodószeres dolgokról most nem is beszélve? Én nem mennék a falnak, sőt, örülnék, ha ezeket holnaptól mind saját tárolóedénybe kellene megvásárolnom, de sajnos az átlagember nem így van ezzel.
Arra sajnos nincs ráhatásom, hogy Egyiptomban mit csinálnak a hulladékkal, de arra igen, hogy itthon én mit csinálok vele, és ezzel milyen mintát adok át a közvetlen környezetemnek, és ha amúgy is nagy a baj, legalább én nem tetézem azt a felelőtlen viselkedésemmel. Arról meg nem szabad elfeledkezni, hogy szegényebb afrikai országokban (nem feltétlenül Egyiptomról beszélek) sokszor az a szemét landol, amit a nyugati államokban jólétben élő fogyasztók termelnek, mert helyben a szigorú környezetvédelmi előírásoknak megfelelő kezelése senkinek sem érné meg, inkább zúdítsuk azok nyakába, akik amúgy sem tudnak tiltakozni ellene. Summa summarum: én inkább nem szállok be ebbe a buliba. (Azt a fél kilométer kerülőt meg gyalog tettem meg, ne félts tőle, imádok gyalogolni :-))

Bejegyzés: Hogyan ne őrüljünk bele...?

RHalacska 2017.12.14. 16:05:03

Kedves Posztoló! Teljesen mindegy, hogy Európában kb 500 millió ember mit csinál, ha Afrikában csak Egyiptom területén 90 millió ember hulladékát égetik el a sivatagban. Láttam. Ne őrülj bele? Ésszel használd az erőforrásokat. Nem kell kilométereket kerülni, újra kell használni a müa zacskót, meg a müa palackot.

Bejegyzés: Hogyan ne őrüljünk bele...?

Ez vagyok 2017.12.05. 16:42:05

Én is a honlapon lévő címre írtam és válaszolt :)

Bejegyzés: Szeptember eleji helyzetkép

Káoszkert 2017.12.04. 20:17:26

@Ez vagyok: Nálunk mindenki helyben lakik, ha nem gondozza a kertet, akkor maximum ismerőssel nagyjából lenyíratja a füvet pár forintért, kertészek nincsenek. A cuccossal kapcsolatban nem bánod, ha írok privátban emailt? Én is rengeteget tanultam az ottani írásokból, de a szerzőjük kilétére nem sikerült fényt derítenem, pedig lenyűgöző dolgokat csinál.

Bejegyzés: Szeptember eleji helyzetkép

Ez vagyok 2017.12.04. 17:32:51

Az egyik szomszédunk sokáig nem is tudta, hogy a kertészeik hozzám hozzák a lekaszált füvet. Ezt a kertészekkel kell megbeszélni. Manapság sok olyan ház van, ahol rendszeresen kertészek tartják rendben a kertet, miközben az ottlakók nincsenek is otthon.
Az én első infóm is a fuldai apátság biokertjéről olvasott volt. Aztán rátaláltam egy oldalra cuccos com, ahol a hobby-hobbykert útvonalon lehet eljutni a hagyományos zöldségek termesztéséig. Én szinte ugyanúgy csinálok mindent, ahogy ő leírta az ásástól kezdve a betakarításig. Két éve tartom vele levélben is a kapcsolatot és mindig köszönettel kezdem, mert a Magyarország legszebb konyhakertje versenyen azóta kapok díjat és ez az ő díja is :)

Bejegyzés: Szeptember eleji helyzetkép

Káoszkert 2017.12.03. 22:41:23

Sajnos nekünk szomszédokból ritka szörnyűek jutottak, nem lehet velük együttműködni, egyelőre nem ismerek senkit a környéken, akinél összeszedhetném a kaszálékot, a lakók maguk sem gyűjtik össze, általában ott hagyják a lekaszált részeken. Kertes házas övezetben élek egyébként, nem hétvégi kertekről van szó, így a szállítás nem okozna gondot, viszont komolyabb takaráshoz rengeteg kéne, évről évre növekszik a kert, imádok új fajtákat kipróbálni, emellett mindenből a négytagú család teljes ellátásra kell termelnem, friss fogyasztáshoz, befőzéshez, savanyúságokhoz is.
A csalánlevet én is tízszeresben kezdtem el használni pár éve, aztán több helyen olvastam, hogy erjesztett növényi levekből (teákra ez nem vonatkozik), elegendő a 20-30-szoros hígítás 2-3 hetente. Eleinte kételkedtem a hatékonyságában, de úgy néz ki, működik a dolog, bár én használok istállótrágyát is a komposzt mellé. Nem tudom, ismered-e Christa Weinrich Vegyeskultúrák a kiskertben c. könyvét, ebben sok hasznos tippet ír a levekről, ők a fuldai kolostorkertben szintén nem trágyáznak, kizárólag komposzttal és levekkel oldják meg a tápanyag-utánpótlást. Lehet én is kipróbálom majd, csak nyilván kicsivel nagyobb odafigyelést igényel. Másik kedvencem Rasztik Viktória Az ökokertek növényvédelme c. műve, kapni nem lehet már sehol, de nagyobb könyvtárakban megvan, abban növényfajokra lebontva minden lehetséges kártevő és betegség ellen fel vannak sorolva a hatásos házi készítésű biolevek, zöldség-és gyümölcstermesztésben is.

Bejegyzés: Szeptember eleji helyzetkép

Ez vagyok 2017.12.03. 17:51:48

Én a tápanyag utánpótlásként komposztot, csalán- és zsurlófőzetet, kávézaccot használok. Trágyát nem. Próbáld ki a szénát közvetlen az árokba. A vízháztartásnak is jót tesz. Én már olyat is csináltam, hogy az ősszel begyűjtött mindenfélét (levelet, gallyakat, szárazvirágokat, mindent, kivéve amit betegnek találtam, paradicsomszárat) lövészárkokba beástam és oda ültettem a következő évben. Tökjó volt. Úgy működött, mint egy magas- vagy egy dombágyás.

Bejegyzés: Rozs és eper, meg a többiek

Ez vagyok 2017.12.03. 17:42:32

Nekem is két kertész hozza a zöld kaszálékot. Ők is örülnek, hogy elférnek az autójukban és nem foglalják el a helyet a zsákok a kerti szerszámaik mellett. Plusz még az elhelyezéséért sem kell nekik fizetni. Nézzél szét, hol adják ki a kertgondozást és beszéljél a kertészekkel.
A csalánlével kapcsolatban igazad lehet, mert nálam mint írtam is, szinte már nyomasztóan hatalmasra nől minden :) Például a paradicsom is csak azért egy másfél méteres zöld bujaság, pedig majdnem egyszálra kacsolom, mert letetejezem. Az is igaz, a krumplira nem szoktam csalánt öntözni, mégis hatalmas lesz a szára.

Bejegyzés: Szeptember eleji helyzetkép

Káoszkert 2017.12.03. 17:07:04

@Ez vagyok: Nálam eddig a Marketmore 76 a legmegbízhatóbb fajta, amit eddig kipróbáltam, a berakóuborkák aszály idején egyszerűen sztrájkba kezdenek, a Marketmore terem, de egy idő után az is megsínyli, hiába öntözöm. Sajnos nálam a zöldmulcs nem megoldott, a kertben egyre kevesebb a füves terület, amit kaszálni lehetne, szomszédokkal sem vagyok annyira jóban, hogy tőlük elvihessem a fűnyiradékot, ami kevés van belőle, általában fiatalabb palánták körül köt ki (pl. brokkolinak tetszett), pedig látszik, hogy jól jönne mindenhová. Szerintem a uborkának a víz mellett a légköri szárazság is nagyon betesz, rácson főleg, ha meg a földön futtatom el , a kígyóuborka szemmel láthatóan nem díjazza. Csalánlevet én csak a termőre fordulás kezdete előtt 3-4 héttel használok utoljára, később már nem, azt olvastam, megnövelheti a termés nitráttartalmát. Nálam egyébként a 20-szoros hígítás lett a nyerő, úgy tapasztaltam, a tíz már sok lehet (pl. a paradicsomnak, burjánzani kezdett tőle tavalyelőtt, mintha műtrágyát kapott volna), a húszas viszont kéthetente adva szinte csodát tett idén a sárgadinnyével. A Jokerrel mindenesetre teszek egy próbát jövőre :-)

Bejegyzés: Szeptember eleji helyzetkép

Káoszkert 2017.12.03. 16:51:11

@Ez vagyok: Köszönöm a tippeket, jól hangzik a módszer, sajnos nekem idén egyáltalán nem volt szénám, kertből származó kaszálék is csak elenyésző mennyiségű, ezért jött a vízhiány. Jövőre visszaveszek az ötven négyzetméterből, kevesebb krumplit vetek, de tervezem takarni a sorok közét, legfeljebb vásárolok megint pár bálát, más forrásom egyelőre nincs, meg valószínűleg marad még az ősszel kiszórtból is. Érett istállótrágyám akad bőséggel, a leendő krumpliágyás egy részén most lazítás után szórtam el ősszel és sekélyen begereblyéztem, rá a széna, egy másik felén meg tavasszal fogom közvetlenül vetés előtt kiadagolni árkokba, meglátjuk, melyik lesz neki jobb. A kerti hulladékból származó komposztot én amolyan kiegészítésként szoktam használni oda, ahol régebb óta nem volt trágyázva a talaj vagy valami extra igényes növényt ültetek, pl. dinnyénél mindkettő megy gödörbe. Szerintem a tápanyag amúgy elég lehet a krumplinak, a vízellátás a kritikus pont, a tavalyi esősebb nyáron takarás nélkül sem volt annyi balhé vele, mint idén, a bogarak sem bátorodtak fel akkor ennyire.

Bejegyzés: Rozs és eper, meg a többiek

Ez vagyok 2017.12.03. 16:22:58

Nem szeretem az F1 jelzésű magokat, de az uborka esetében kivételt teszek. A Joker F1-et március elején vetem el és május elején ültetem ki szabadföldbe. Akkor már virágok is vannak rajta. A fagyokig terem, eleinte bőségesen, aztán egyre kevesebbet, de lehet rá számítani egy-egy finom saláta erejéig. Vagy csak úgy a kertben jártamban-keltemben beeszek párat. Én is felfuttatom rácsra. A legtöbb komposztot és a legvastagabb zöldmulcsot igényli. A zöldmulcsozásnak köszönhetően nem, vagy csak nagyon keveset öntözök. általában. Az uborkát öntözöm legtöbbet, aszály esetén hetente kb. 3 litert bokronként és havonta teszek a vízbe csalánfőzetet 1:10 higításban.

Bejegyzés: Szeptember eleji helyzetkép

Ez vagyok 2017.12.03. 16:10:23

Krumpli: 70 cm-es távolságban olyan 30 cm mély lövészárkokat ások. Az aljára vastagon komposztot szórok, 30 centinként ebbe nyomom bele a vetőkrumplit. Jön egy réteg széna, megszórom jól homokkal (nálam nagyon agyagos a talaj), megint széna és ráhúzok vékonyan földet, majd 20 centi vastag zöld kaszálékkal takarom. Mikor eléggé kinőtt, betöltöm és megint zöldkaszálék. Másfél méteresre növő vastag szárát nem bírják mind leenni a krumplibogarak. A termés szinte mármár nyomasztóan bőséges :) Öntözni sem kell.

Bejegyzés: Rozs és eper, meg a többiek

Ez vagyok 2017.12.03. 15:57:21

Ez az írás annyira tetszett, hogy egyhuzamban elolvastam az összeset.

Bejegyzés: Télköszöntő saláta

Káoszkert

Egy nem közösségi kicsit sem mintakert naplója. Ahol a permetlé nem méreg, a macska nem ellenség, az étel nem pénz!

Friss topikok

  • Káoszkert: @Ez vagyok: Köszönöm az elismerő szavakat, igazán nem érdemeltem ki őket, azért szerintem a két mé... (2018.03.30. 00:25) Két fagy között
  • Káoszkert: @RHalacska: Kedves Kommentelő! Az írásommal többek között arra próbáltam rámutatni, hogy az "erőfo... (2017.12.14. 18:17) Hogyan ne őrüljünk bele...?
  • Ez vagyok: Én is a honlapon lévő címre írtam és válaszolt :) (2017.12.05. 16:42) Szeptember eleji helyzetkép
  • Ez vagyok: Én a tápanyag utánpótlásként komposztot, csalán- és zsurlófőzetet, kávézaccot használok. Trágyát n... (2017.12.03. 17:51) Rozs és eper, meg a többiek
  • Ez vagyok: Ez az írás annyira tetszett, hogy egyhuzamban elolvastam az összeset. (2017.12.03. 15:57) Télköszöntő saláta
süti beállítások módosítása